A második első benyomás
Másnap reggel korán felkeltem. A családomból soha, senki sem kel korán, csak én. Szombatonként öt órakor felkelek, elmegyek kávézni, sétálok. Szeretek egyedül lenni. Ilyenkor minden olyan csendes. Néha kimegyek a parkba, és zenét hallgatok, miközben nézem, ahogy minden ébred. Felöltöztem, felvettem a bőrdzsekim, felkaptam a kulcsom és a telefonom, és elindultam. Úgy döntöttem, iszok egy kávét, ezért a közeli kávézó felé vettem az irányt. Bementem, és sorba álltam. Megvettem a kávémat, és beültem a szokásos helyemre az ablak mellé, és a párás ablakon keresztül figyeltem az ébredező várost.
-Leülhetek ide?-kérdezte egy hang, én pedig fel sem nézve automatikusan bólintottam, gondoltam, nem leszek bunkó, bár egyáltalán nem tetszett az ötlet, hogy valaki megzavarja a csendes kis ébredezésemet. Amikor felnéztem, elkerekedett a szemem, mert éppen Patrick Stump vagy ki ült le mellém. A kezdeti megdöbbenés után viszont nem nagyon foglalkoztam vele. Körbenéztem: a kávézó majdnem üres volt. Akkor meg miért pont mellém ült le?
-Bocsi, de úgy látom, szabadult fel asztal...-célozgattam arra nem túl kedvesen, hogy ideje lenne lelépnie.
-De nekem ez a kedvenc asztalom.-vigyorgott idegesítően, az én agyamban pedig felment a pumpa.
-Nekem is.-mondtam flegmán.
-Hát, miután megengedted, hogy leüljek, bunkóság lenne elküldeni.-mondta.
-És?-kérdeztem, ő pedig nevetve itta tovább a kávéját, amitől még jobban felkaptam a vizet.-Engem nem érdekel, hogy ki vagy, nem esek hasra tőled. -mondtam. Igazából nem tudom miért voltam ilyen bunkó, bár mindig is nagy volt a szám. Meglepődésemre nem elment, ahogy azt az emberek általában teszik ha ilyen vagyok velük, hanem nevetve megrázta a fejét, és elkezdett olvasni. Én megittam a kávém, szépen, lassan, és úgy döntöttem, inkább sétálok. Kiléptem a kávézóból, bedugtam a fülesemet, és mogorván néztem magam elé. Ahogy elsétáltam az üveg előtt, az az öntelt alak rám nézett, és elmosolyodott. Én a szememet forgatva megráztam a fejem és előrefordultam. Elsétáltam a parkba, ahol a szokásos padomhoz érve felültem a támlára, és onnan nézelődtem. Kb fél óra múlva elindultam haza. Beléptem a házba, ahol még mindig senki nem volt fent. Felmentem a szobámba, és hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a vázlatfüzetem és rajzolni kezdtem. Már régen nem rajzoltam, most pedig csak úgy hirtelen muszáj volt. Egy idő múlva nyakig szenesen mentem le a konyhába, ahol éppen reggelikészítés folyt.
-Szia kicsim!-köszönt az anyukám. Hosszú, szőke haját kócos kontyba kötötte, fiatalos arca pedig még eléggé álmos volt. Éppen palacsintát csinált. Nyamm.
-Szia anya!-mondtam, és egy puszit nyomtam az arcára.-Apa?-kérdeztem, mivel nem láttam.
-Mindjárt jön, vásárolni ment.-mondta anya, visszafordulva a palacsintákhoz. Bementem a nappaliba, ahol David, az öcsém, éppen valami mesét nézett a tévében. Mögé érve összeborzoltam a szőke haját, amiért morogva hátrafordult, az ismerős arckifejezéstől pedig elnevettem magam. Felmentem a szobámba, kinyitottam az ablakot, és kiültem a keretre. Nem is olyan sokára anyukám hívott reggelizni, ezért lementem a lépcsőn.
-Szia.-köszönt apukám hátrafordulva. A barna haja kócos volt, mint mindig.Ő is fiatalos, anyukámmal egy idős, vagyis 37 éves, ami fiatalnak számít, ha az embernek 18 éves lánya van. Inkább tűnt a nagybátyámnak, mint az apámnak, ami sokszor eléggé idegesítő. Nem tudom, van abban valami fura, ha az apád és az anyád úgy öltöznek, mint a korosztályod.
De én így szeretem a családomat. Leültem az asztalhoz, amin toronyban állt a palacsinta. Három palacsintát megettem, nutellával, ahogy szoktam. Utána felmentem a szobámba, és felhívtam Zoey-t.
-Szia!-szólt bele a telefonba.
-Szia! El nem képzeled mi történt reggel. Odaült mellém az a Patrick Stump vagy ki! Nagyon idegesítő volt.
-Patrick Stump... melletted ült?-kérdezte a barátnőm enyhén sokkos állapotban.
-Igen, de nem az a lényeg! Iszonyatosan nagyképű és idegesítő volt.
-DE PATRICK OTT ÜLT MELLETTED.-mondta a barátnőm elhaló hangon.
-Na jó, Zoey, leteszem, ugrálj egy kicsit az ágyon, és ha lenyugodtál, átmegyek.-mondtam, és letettem. Elkezdtem készülődni, de mivel már szinte indulásra kész voltam, felnéztem egy kicsit a netre. Fél óra múlva már Zoey ágyán ültem, és sokadszorra mondtam el ugyanazt a történetet.
-Igen, ott ült mellettem, és rohadt idegesítő volt.-mondtam el a más unásig ismételt szöveget.
-Ez nagyon jó!-mondta lelkesen, és szerintem fejben már a koszorúslány ruhájának a színén gondolkodott.
-Nem, nagyon irritált, és remélem soha többet nem találkozok vele össze...-mondtam.
Hát, nem így lett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése